udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Lutz János

2001. augusztus 30.

Szörényordason éppen aug. 15-én nyitották újra a csaknem évtizedet zárva tartott motelt. Ennek vendégei voltak Krassó-Szörény és néhány szomszédos megye képzővészei, sőt Debrecenből is ott volt két résztvevő: Lutz János és Katona Erzsébet. Aug. 15-25. között rendezték meg a képzőművészeti tábort. /Makay Botond: Képzőművész tábor volt Szörényordason. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 30./

2003. december 19.

Szatmárnémetiben a helyi RMDSZ köszöntötte a magyarság érdekében nyugdíjasokat. Ott volt többek között dr.Bura László közíró, nyelvész, főiskolai tanár, dr. Nagy Béla gyermekorvos, dr.Lutz János szívgyógyász, dr.Ábrám Lídia orvos, Soós Angéla, Diószeghi Iván, Bessenyei István színművészek, Csillag Tibor jogász, Fejér Kálmán zenetanár, népzenekutató, Cziprisz Imre, Bor Béla, Fazekas Loránd és más ismert tanárok, Klein Élu kirakatrendező, Tasi József mérnök (a Láncos templom presbitere), Leiher Géza főkertész és sokan mások. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere, az RMDSZ megyei elnöke üdvözölte a megjelenteket. /Közösségünkért tevő nyugdíjasok köszöntése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék